(1868-1957)
Horthy Miklós 1868. június 18-án született Kenderesen közép birtokosi család ötödik gyermekeként.Alapiskoláit Kenderesen és Debrecenben, gimnáziumi tanulmányait Sopronban végezte, ahol eltökélt szándéka lett, hogy haditengerész-tisztnek tanul tovább.1882-ben a birodalom egyik elit iskolájába tizenötszörös túljelentkezés közepette a Fiumei Haditengerészeti Akadémiájára nyert felvételt, melyben a négy év tanulmányi idő alatt további egyharmad hallgató morzsolódott le. Tanulmányai során a gyakorlati tárgyak a testnevelés és nyelvérzéke jelentették erősségeit. Tökéletesítette magával hozott német és francia tudását, felvette az angol nyelvet ill. tűrhetően megtanult olaszul és horvátul, mely nyelveknek a későbbiekben igen nagy hasznát vette.
Az akadémia sikeres elvégzése után 1886 október 7-én avatták II. osztályú tengerész hadapróddá és kezdte meg tényleges szolgálatát az S.M.S. Radetzky háromárbocos fregatton, mely rövidesen a „Téli Hajóraj” kötelékében harcfeladatot látott el a Kréta – szigeti görög-török konfliktus kapcsán.
Tehetségét, rátermettségét bizonyítja, hogy a béke éveiben is viszonylag gyorsan lépett elő beosztásaiban és rendfokozataiban. A tiszti vizsga letétele után 1889-ben I. osztályú tengerész hadapród, 1890-ben sorhajózászlós, tíz évvel később I. osztályú sorhajóhadnagy, 1909-ben korvettkapitány, 1911-ben fregattkapitány, 1913-ban már sorhajókapitány. Ezalatt több hadihajón szolgálva bejárta a világ tengereinek nagyobb részét. Példás feladatellátásaira, kiváló szolgálati teljesítményére elöljárói hamar felfigyeltek, melyet röviden maga a flotta főparancsnoka, gróf Montecuccolli altengernagy röviden csak így minősített: „Horthy haditengerészetünknek egyik legjobb, legderekabb tisztje.” Az uralkodó I. Ferenc József Ausztria Császára és Magyarország apostoli Királya maga mellé vette és haditengerészeti szárnysegédjévé nevezte ki, mely tisztségét annak lejárta után – további egy évvel - az I.VH. kitöréséig, meg is hosszabbított. Ez utóbbi beosztása Horthynak módot adott arra, hogy az udvar belső életét és a nagypolitikát érintő beszélgetések fültanúja legyen, így naprakészen tájékozottá válhatott a birodalom külső és belső törekvései, valamint az állami funkciói területén.
A hadüzenet szabadsága alatt érte. Az uralkodótól tényleges hadibeosztást kért, így nyomban átvehette a Polában állomásozó IV. csatahajó osztály zászlóshajójának, az S.M.S. Habsburg parancsnoki hídját, mely egység akkor védelmi feladatokat látott el. A tengerre visszatért kapitány viszont harcolni akart, így kijárta hogy a még az évben 1914 decemberében Fiumében átadásra került legnagyobb teljesítményű és legmodernebb gyorscirkáló egy „igazi veszedelmes támadóegység” a Novara első parancsnoka lehessen.
Kezdetben több önálló vállalkozást, portyákat és egyéni felelősségű harcászati feladatot vitt sikerre, majd Olaszország hadba lépése után (1915. máj. 23.), annak keleti partjait támadó Cs. és Kir. Flotta jobbszárnyát vezette.
Nagy napjára az otrantói tengerszorosban, 1917. május 14-15. éjjelén került sor. Cirkáló rajának élén azt a feladatot kapta, hogy mérjen váratlan csapást az említett térségben fenntartott antant tengerzárra, mely működtetését és védelmét egy külön erre a célra szervezett „Első Szövetséges Flotta” (brit-francia-olasz) látta el. A hadművelet titkos tervezésében maga a feladatot végrehajtó Horthy Miklós sorhajókapitány is részt kapott. A vállalkozást az eredeti terv szerint három gyorscirkálóval és két rombolóval, három tengeralattjáró és egy repülőosztály fedezetével hajtotta végre. A tengerzárat határozott manőverekkel és tűzcsapásokkal órák alatt felszámolta, ezzel szabaddá téve az utat a nyílt tengerek irányába saját erőink számára, majd foglyokat ejtve, kötelékévek visszaindult bázisa irányába. A megdöbbent, letaglózott, későn riasztott szövetséges flotta, a maga jelentős túlerejével megpróbálta elvágni a visszafelé vezető utat, de Horthy a menekülés helyett, velük szembefordulva azonnal felvette a harcot, mellyel kialakult az I. világháborúban a Földközi – tenger körzetében a szembenálló hadihajók által vívott legnagyobb ütközet. A hevessé vált háromdimenziós küzdelemben maga Horthy sorhajókapitány is súlyos sebesülést szenvedett, de nem engedte magát segélyhelyre szállítani. A Novara cirkáló parancsnoki hídját soha el nem hagyva, magát hordágyra erősíttetve vezette tovább a csatát, míg az ellenség dél tájban vissza nem vonult. A győzedelmes tengeri csata végeredménye: tizennégy (14) felfegyverzett brit zárhajó, egy (1) olasz romboló, egy (1) francia romboló és egy (1) olasz szállítóhajó elsüllyesztése, egy (1) olasz repülőgép lelövése továbbá a brit zászlóshajó a H.M.S. Dartmouth nehézcirkáló és egy (1) olasz gyorscirkáló teljes harcképtelenné tétele valamint a tengerszoros hónapokra történt akadálymentesítése egyetlen saját hajóveszteség nélkül. E történelmi értékű győzelem nem csak Horthy Miklós sorhajókapitány haditengerész parancsnoki tevékenységének, hanem az 1914-18-as háborúban Ausztria-Magyarország haditengerészeti tevékenységeinek csúcspontját is jelenti. Annál nagyobb volt az erkölcsi eredmény: a Flotta ismét kezdett hinni önmagában és az ellenség is megtanulta respektálni.
A világtörténelemben ez volt az első olyan tengeri hadművelet, melyben a szemben álló tengeri erők valamennyi fegyverneme (felszíni egységek, tengeralattjárók, repülők stb.) egyidejűleg kerültek alkalmazásra.
Horthy otrantói teljesítménye minden kétséget kizáróan igazolja, hogy a hadművelet tervezése, szervezése, illetve annak közvetlen vezetése során valódi hadvezéri képességet reprezentált. Ennek megfelelő volt későbbi előmenetele. Sebesülése súlyosnak bizonyult, kórházba került, több műtéten is átesett. Felgyógyulása után 1918. február 01-én az S.M.S. Prinz Eugen csatahajó parancsnoki posztjára helyezik, majd még annak a hónap végén február 27-én az uralkodó IV. Károly király kinevezi az Osztrák-Magyar Hadiflotta főparancsnokává, egyidejűleg ellentengernaggyá lépteti elő. Az új főparancsnok mindenek előtt a Flotta fegyelmét állította helyre. Azonban a szövetségesek és Ausztria-Magyarország számára rendelkezésre álló erőforrások közötti hatalmas egyenlőtlenségek - melyet az USA tengeri erőinek e térségben történt közvetlen fellépése csak súlyosbított - egyre növekedtek, ezért a továbbiakban lehetetlenné vált kiharcolni a nyílt tengerek szabad használatát illetve saját erőink egy bizonyos jól behatárolt területen túli alkalmazását. A flotta természetesen továbbra is ellátott különböző feladatokat: Megbízhatóan távol tartotta az ellenséget az Adria térségétől, segédkezett a balkáni visszavonulásnál, nyílt tengeren szövetségesével a Német Birodalmi Haditengerészettel tovább folytatta a tengeralattjáró háborút, egyedi ellenséges célpontokra rendszeresen csapást mért, de felelősen nagyobb szabású sikerrel kecsegtető tengeri hadműveleteket már nem indíthatott. Erejét tartalékolta.
1918. október 27-én IV. Károly Császár és Király a szárazföldön elszenvedett vereségek hatására fegyverszünetet kért, ezzel a Monarchia vesztesként fejezte be a háborút. Horthy számára ez valóban összeomlás volt. Fegyelmezett katonaként a helyén maradt és teljesítette a számára legfájdalmasabb uralkodói parancsot: „a hajóhad átadását”, melyet alakias zászlólevonás (kürtjel, díszsortűz és a himnusz hangjai) közepette a Viribus Unitis csatahajó fedélzetén 1918. október 31-én napnyugtakor adott át a délszláv nemzeti tanácsnak. A hajóról annak díszlobogójával és Ferenc József arcképével távozott.
Másnap, november 1-jén az uralkodó a flottától távozó valamennyi hivatásos tisztet rendfokozatában eggyel előléptetett, így Horthy Miklós volt főparancsnokot is altengernaggyá.
Közös haditengerészetünknél, tanulmányi idejével együtt, egyhuzamban több mint 36 évet szolgált tisztességgel, hittel és becsülettel.
A vesztes háború és a Monarchia széthullása, Magyarországot sújtotta a leginkább. A kíméletlen és igazságtalan imperialista békediktátum eredményeként nemcsak közös hadiflottánk, de tengerpartunk valamint a teljes kereskedelmi tengerészünk is odaveszett, így a sors kényszere alatt Horthy Miklós altengernagy szokatlan és azóta is vitatott pályafutásnak nézett elébe.
Egyenruhájában maradva kezdte meg további küzdelmes, merőben más irányú tevékenységét, immár a maradék magyar szárazföldön. Haladéktalanul a Nemzeti Hadsereg élére állva igyekezett megakadályozni országunk további kifosztását, az általános zűrzavar eszkalálódását.
1920. március1-én a Magyar Királyság kormányzójává választották. Kormányzósága alatt vezetésével, a harmadára zsugorított, kifosztott országunk életét rövid idő alatt újjászervezték, felépítették gazdaságát, felvirágoztatták állami létét. Közép és felsőfokú oktatási rendszerünk ekkor került a világ élvonalába. Hathatós segítségével beindult a Magyar Duna – Tengerhajózás, ezáltal elszigetelt gazdaságunk újból bekerült a nagyvilág vérkeringésébe. Egyszóval talpra állította az országot. Bár egykori területeink - többségében magyarok által lakott - részeit a németek segítségével szerezte vissza hazánknak, nem vált azok feltétlen kiszolgálójukká. Többször is nézeteltérésbe került, ellent mondott Hitlernek, amit abban az időben nem sokan mertek megtenni. Végül az újból kialakult világháborús körülmények között – hasonlóan a többi európai kis és közép hatalmakhoz – neki sem sikerült az ország szuverenitását teljes mértékben megőrizni, így annak területe hadszíntérré vált. Államfői tisztségét 1944 októberéig töltötte be. A háború végét családjával német, majd szövetséges fogságban töltötte. A szövetséges hatalmak nem emeltek vádat ellene. Sem a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság, sem Sztálin sem a bécsi székhelyű Simon Wiesenthal központ nem tekintette őt bűnösnek.
Horthy Miklós lehetett bármilyen ellentmondásos személyiség, továbbá mint politikusnak és államférfinak lehettek hibái, de igazi tengerész, és mint ilyen, bátor és merész, rámenős tiszt volt, aki mindenkor hazája érdekeit tartotta szeme előtt.
Élete hátralévő éveit kényszerű emigrációban töltötte, 1957. február 9-én a portugáliai Estorilban hunyt el.
Végakaratát a Magyar Tengerészek Egyesülete teljesítette, mely elhatározásával, szervezésében és gyakorlati végrehajtásával - családja engedélyével, a magyar kormány hozzájárulásával és sok magánszemély támogatásával – hazahozta földi maradványait és 1993. szeptember 4-én ünnepélyesen nagy nyilvánosság előtt Kenderesen (hazai földbe) a családi kriptába újra temette. A helyszín azóta zarándokhely.
Forrás: vitezirend.com
